
Egy kis nosztalgia az Estock üzletében
Mai rohanó világunkban egyre többször szembesülünk a retro kifejezéssel, amit valljuk be őszintén, szinte bármire rá lehet sütni manapság. Biztosan sokan vannak azok akik emlékeznek még netán a Commodore 64-re, a Nintendo első változataira, a Walkmenekre és Discmanekre, a kazettás magnókra az első nyomógombos mobilokra ugyanúgy, mint akár a tárcsás telefonokra, vagy a hagyományos fényképezőgépekre.
Manapság ezek már szinte el is tűntek az életünkből, a mai fiatal generáció már az okostelefonokon és számítógépeken, konzolokon nő fel és bizony rá is fognak csodálkozni a most következő igazi nosztalgia bombánkra, ami persze mi másból, mint régi telefonok fotósorozatából fog állni. Biztos lesz olyan olvasónk, aki a telefonokat meglátva a homlokához fog csapni "atyaúristen" milyen rég is volt vagy "jézusom, ez volt az első telefonom".
Először is nem árt leszögeznünk, hogy az alábbi képeken látható telefonok már nem üzemképesek. Ugyanakkor, ha valaki személyesen is meg akarja csodálni őket, a Béke úti üzletünkben megteheti nyitvatartás alatt hétköznap 10 és 18 óra között. Gyűjtőknek sem szoktunk nemet mondani, ha egy-egy darabot meg szeretnének vásárolni a múzeumunkból saját célra.
Elsőként egy igazi klasszikus tárcsás telefon. Nem volt itt még törlőgomb vagy bármi hasonló. A tárcsa erős műanyagból vagy fémből volt, s bizony sokszor nyomta az ember ujját tárcsázás közben, s ha el lett rontva az adott telefonszám, a kagyló letételvel és ismételt felvételével kezdhette elölről az ember a tárcsázási folyamatot.
Következő két klasszikusunk a Nokia 3210 és 3310, melyek pl. még a tanárokat is az őrületbe kergették, hiszen mindenki a legendássá vált Sneake játékot nyomatta még a pad alatt is, versenyezve a barátokkal, hogy ki az ügyesebb. Arról nem is beszélve, hogyvághattuk őket a falhoz mérgünkbe, nem igazán lett bajuk, max szétestek, visszatettük az akksit hátlapot és ment minden elölről.
Nokia 3210
Nokia 3310
Biztos van olyan Olvasó, aki emlékszik még azokra a bizonyos 3 másodperces hívásokra, vagy akár az egykor nagy divatnak örvendő 400 és 2000 Forintos Wap csomagokra, a polifónikus és midi csengőhangokra. Mindenki bújta a különböző oldalakat, hol melyiket lehet letölteni esetleg megvenni.
Siemens C60
Nokia6150
A nyomógombos telefonok másik nagy generációja az az mp3 lejátszós mobilok korszaka volt, jeles képviselőik közé tartoztak a Sony Ericcson és Nokia XPress Music telefonok. Ekkorra már megjelentek az első microSD kártyák is, igaz nem 128 meg 256GB méretben, hanem csak néhány megabájtosak.
Sony Ericsson W900i
Az igazi klasszikusok közé tartoznak még a Blackberry telefonjai is, modelltől függetlenül. Varázsukat és népszerűségüket köszönhették elsősorban a qwerty billentyűzetnek illetve a BBM funkciónak is.
Blackberry RIM 7230
A Nokia 6680 az új Symbianos Nokiák egyik jeles képviselője volt, ugyanakkor a tulajdonosok és szervízesek egyik nagy rémálma is, hiszen sosem volt egyszerű rajta elő és hátlapot cserélni, ha ne adj isten eltört.
Nokia 6680
A Nokia Communicator láttán kíváncsiak vagyunk, hányan kezdtek el merengeni a vele kapcsolatos emlékekben. :)
Nokia Communicator
Utolsónak a sorban pedig egy Sony Ericsson T610 zárja a témát, méghozzá egy hozzá való mini kontrollerrel.
És végül ateljes gyűjtemény, mely megtalálható és megtekinthető az üzletünkben.
Reméljük kellemes nosztalgia perceket szereztünk mindenkinek, felevelenítve a már rég elfeledett vidám pillanatokat.